Korán ébredek, még el tudok búcsúzni Evelyntől - ismét nem vagyok túl jól, s már nem tudok utána visszaaludni. Mi is összerámolunk, majd elmegyünk az őzikékhez, veszek nekik etető-kekszet előbb a Narai vasútállomásnál, s ismét adok adományt egy szerzetesnek, most egy fiatal van a szökökútnál s úgy megörül a kapott 500 yennek, egyből veszi cókmókját, vehet ennivalót...  öszesen 9 000 jent a 25 000 jenes saját keretemből adományokra költöttem a szentélynél, szerzeteseknél, s jó érzés nagyon. Hogy tudtam adni. De most már megyünk az őzikékhez s egy padon ülve etetjük őket. Jönnek is hamarosan, fiatal őzikék, félénkek, idősebbek de eléggé tisztelettudóak. Ez a legjobb program, amit ma tehetünk. Ezzel telik utolsó fél napunk, utána visszamegyünk a szállásra, jön értünk Miki szán s kivisz az Airport buszhoz. Elköszönünk tőle, mindent megköszönünk, s már indul is a busz. A reptérre érve leadjuk a Wifit, eszünk hogy a repülőn ne legyünk éhesek, majd hazautazunk. A felszállástól már Nóri kezeli a tüdeimet a hátamon mert nem vagyok jól, már sok volt a tüdőmnek pihenés nélkül s második Kuramai út - legközelebb hozok kabátot is.  Éjfél körül kerülünk ágyba a reptér melletti Hotelben, nagyon fáradtan. 

Másnap fekete ruhákat veszünk, sajnos meghalt Őfelsége a thai király mig Japánban voltunk, nagyon szerette a népe, nagyon jó uralkodó volt aki felemelte népét, értük dolgozott, fáradozott, nem stadionokat hanem modern iskolákat s kórházakat épittetett s saját királyi vagyonából, üdülőhelyeit a királyi családnak megnyitotta a nép számára. Hazamegyünk, a thai emberek szomorúak nagyon, de örülnek hogy osztozunk gyászukban. 

Mire hazaértem, már mellhártya gyulladásom is lett. S a számitógépen megnéztem egy sticket, amit egy japán mester adott s kérte ne mondjam el, hol, mikor, kitől kaptam. S ime, rajta van az összes eredeti, tradicionális gyakorlat leirása japán nyelven, az egész eredeti japán gyakorlási rendszer szerkezeti felépitése, s megkaptam a kulcsokat a Waka versek forditásához is... Vajon honnan tudták, ez foglalkoztat? A waka versek ugyanis szintén tradició, a versek mást jelentenek sokszor, mint ami le van irva. Vannak ugyanis töltelékszavak, amelyeknek nincs jelentősége, forditáskor figyelmen kivül kell hagyni, más esetekben meg helyettesitő szavak vannak, szigorúan a szótagrend miatt. Ennél közelebb nem jutottam eddig, a Waka versek tradiciójában is vannak titkok, s most sem lesz belőlem Waka vers szakértő - de a minket érdeklő 125 Waka vers esetében versenként megadtak minden, a forditásukhoz szükséges információt japán nyelven!  Legalább 3 év munkát spóroltak meg nekem ezzel...

Még nem fekhettem megint pár napig, ügyintézés volt, halaszthatatlan, utána 6 nap alatt kihevertem a tüdő s mellhártyagyulladást. 

Mivel zárhatnám e posztot? Hogy megyünk s dolgozunk tovább. Holnap megjelenik a 2008-as út milyen tanulságokat adott, milyen intuiciókat kaptam, milyen felismerésekre jutottam, s mit léptek az ellenerők pont az utunk előtt... 

Ma reggel Eve nagyon korán kelt, én is felkeltem Hozzá, hogy elbúcsúzhassunk. 6-kor már indult a busza, a szállásadónk jött érte fél 6-ra. Nagyon rendes volt tőle, már az elején felajánlotta, hogy kivisz mindannyiunkat a buszállomásra.

Nekünk csak délután egykor ment a buszunk a reptérre, így még volt egy délelőttünk, amit eltölthettünk a városban. Gyorsan összepakoltunk, és bementünk a parkba, hogy még lássuk az őzeket. Üldögéltünk a padon, etettük őket, társalogtunk velük, jó volt még így nyugiban eltölteni ezt a kis időt a hazaút előtt.

A reptéri busz pontosan indult és érkezett, így volt még több, mint 3 óránk a reptéren a felszállásig. Visszavittük a bérelt Wifi routert, leadtuk a bőröndöket a becsekkolásnál, majd kerestünk egy kajáldát, ugyanoda mentünk, ahol érkezésünkkor is vacsoráztunk. Vettem egy órát még az egyik kis reptéri butikban, ez volt az egyetlen dolog, amit szerettem volna mindenképp venni, egy olcsóbb japán karóra, ami tudom, hogy sokáig bírja majd. :) Végül csak olyat találtam, amit bár Japánban terveztek, de Kínában gyártottak, úgyhogy reméljük a legjobbakat. :)

Az utunk hazafelé viszonylag sima volt, turbulenciából jutott egy kicsi, meg egyszer egy nagyon rövid ideig égett szagott lehetett érezni a repülőn, az elég meglepő volt, nem tudtuk elképzelni honnan jön, de szerencsére abbamaradt. :) 6 órás volt az út, késő este érkeztünk meg Bangkokba.

Csodás emlék marad nekem ez a Japánban töltött két hét, hálás vagyok, hogy Gyurival és Evelynnel tarthattam az úton. Köszönöm ismét mindenkinek, aki ezt lehetővé tette. Próbáltam minden pillanatban 100%-ban jelen lenni és megélni mindazt, ami éppen történik, és bár néha ez a fáradtság miatt nehezebb volt, mégis azt hiszem, nagyrészt sikerült. Rengeteg élménnyel gazdagodtam az utunk során, nagyon-nagyon jól éreztem magam. Hálás vagyok a japán emberek kedvességéért és vendégszeretetéért, sokat jelentett, hogy mindenhol őszinte kedvességgel fogadtak.

Végül szeretném megköszönni a Mestereknek a szívből jövő tanítást és útmutatást. Ez a csodálatos ajándék velem marad életem végéig, bárhová is megyek. Köszönöm.

Nóri

Ma volt az utolsó nap, amit együtt tudtunk tölteni Gyurival és Nórival így 3 év egymást-nem-látás után. 
A reggel megint kicsit később indult, tegnap viszonylag korán is feküdtünk. Én végre aludtam egy jót, bár reggel tudtam volna még, mikor megszólalt Nóri ébresztője :) 

Gyuri délelőtt elment még egy helyre egyedül, Nóri és én pedig kora délután bevártuk őt az állomáson, s onnan már együtt utaztunk Osakába, hogy megnézzünk egy Nó színházas előadást. Gyuri az előző napokban elmesélte, hogy alapvetően miről is szól a Nó színház, hogy ők is egy tradíciót őriznek, s a vezetőjük megvilágosodott, így az előadásoknak spirituális értéke is van. Mi főleg ezért mentünk, mert Nóri sem és én sem értünk japánul, így tényleg nem tudtunk másra figyelni, mint a darab energetikájára. 
Nóri, ha szeretné, leírja majd hogyan élte Ő meg az előadást. A magam részéről eleinte csak azt éreztem, hogy kisebb oldódásaim vannak, aztán később megéreztem, hogy a szívemről lekerült egy teher. Ez végig velem volt az úton sajnos, s nem is tudom, hogy most tartósan került-e le a nyomás a mellkasomról, de sokkal felszabadultabb voltam az előadás után, mint előtt. Én még sosem voltam Nó előadáson, de rám is hatott, nem csak Gyurira. Hálás vagyok nekik, hogy őrzik ezt a tradíciót is, igaz, már nagyon-nagyon kevesen, gyakorlatilag kihalóban van sajnos a Nó színház.

Az előadás most nem volt egy egész délutános egyébként, csak kb. 3 órás. Volt egy bevezető része, egy vígjáték és egy Nó dráma. Gyuri szerint több ilyen vidám rész + Nó dráma szokott lenni egymás után a hagyományos előadásokon. De így is jó volt igazából. Ki tudja még, meddig lesz lehetőség Nó színházba járni, s hogy Japánban láthattunk igazi, autentikus előadást, ez nagy ajándéka volt az életnek ismét.

A színház után elmentünk még vacsizni. Sajnos nekem nagyon nem jött be a hely, borzasztó volt a kaja, amit kaptam. De Gyuri és Nóri szerencsére jót ettek. Utána beültünk még valahova sütizni is, s Gyuri valami olyan eszméletlenül finom pisztáciás sütit választott, hogy aztán Nóri rendelt még egyet, s megfeleztük, mert annyira készen voltunk mindketten az ízétől, mikor Gyuri adott a sajátjából kóstolót :) 

Részemről ez az utolsó bejegyzés az útról, mert holnap kora hajnalban már utazom is vissza Európába. Nóriék egy fél nappal később mennek csak, így lehet nekik még lesznek itteni élményeik. Részemről búcsúzom Japántól, Gyuritól, Nóritól újra egy időre. Japán, s ezek az együttlétek is mindig nagyon sokat adnak. Hálás szívvel utazom el innen. Van, hogy az ember csak úgy érzi, igazán tudja, hogy valami által több lett, s hogy ez a "több" vele marad kitörölhetetlenül. 
Szívből remélem, hogy Hozzátok is jut ebből az energiából újra. Hogy a Közösség is, s mindenki, aki szívből tette a dolgát a maga helyén, részesülhet majd az itteni áldásokból. 

Köszönöm az Égieknek, Usui Mesternek, az eredeti szervezet mestereinek és tagjainak, a Gendai Reikinek, Doi Senseinek és a tagoknak, mindenkinek, akivel együtt lehettünk közülük vagy akik világszerte szívből gyakorolják a reikit. Köszönöm azoknak is, akik már nincsenek köztünk, de megőrizték nekünk ezt a kincset. Köszönöm az Usui Szellemi Iskola Közösségnek, betegeinknek, gyakorlóinknak, gyógyítóinknak, s az Országos Reiki Együttműködés Mestereinek, iskoláiknak, tagjaiknak is. Kicsit más-más okokból, de köszönöm Japánnak, Magyarországnak, Thaiföldnek és Spanyolországnak is. Köszönöm az ellenlábasoknak, mert a történet csak velük együtt teljes. 

Remélem leszünk még itt másokkal is, hamarosan...

Viszlát Japán, mindenért hálás köszönet!

Két évvel ezelőtt egy szentélyben fogadalmat tettem. Egyedül voltam a tradició teljes ismeretével, senkivel nem beszélhettem róla mert azt akartam, tanitványaimmal együtt kezdjük majd el. De mi van, ha baleset ér, stb, s a japán kapcsolatokat is csak én ismerem? Megkértem a szentély kamijait, segitsenek hogy visszatérhessek, s megigértem adok adományt akkor ha visszatértem - ugyanis 2 éve már nem sok pénzem volt... És most egyik hajnalban arra ébredtem, a szentély kamijai várnak rám... Akármennyire is aludnék inkább, reggel elindulok a szentélybe. Persze megint nagyon hideg van, s ma Noh szinház is van, igy megbeszéltük: Eve már most berámol, mert ő másnap hajnalban indul, utána a lányok a szomszéd áruházban még vásárolnak, s találkozunk a vasútállomáson... Már csak az a gond, nem tudom, melyik szentély volt, van vagy 100 erre.... jön a városnéző busz, elvisz a Nara parkig, onnan gyalog, intuiciót követve indulok el, s szerencsém van.... olyan 700 m séta után felismerem a leágazást, ami ehhez a szentélyhez vezet. Boldogan, hálásan mondok köszönetet a szentély kamijainak, s igéretemhez hiven most nagyobb összeget adományozok. Nagyon jó érzés. Utána visszatérek a buszhoz, neten megbeszéljük a lányokkal hogy kell nekem egy tiszta ing, már most csurom viz vagyok. Igy ők a szállásra mennek egy új ingért nekem. Ők érnek igy is előbb a pályaudvarra, utánuk én is, és a mosdóban átöltözöm. Egy óra múlva már a gyorsvonat s egy metro segitségével a Noh szinházban vagyunk Osakában!  Pontosan kezdenek, a szinház vezetője fél órán át beszél, a lányoknak biztos unalmas. Mert nekem is. Utána egy vigjátékot adnak elő, Nóri 1-10-es skálán 2-esre értékeli, mert nem értjük. Utána szünet, s jön a Noh Dráma, jönnek a szereplők, a zenészek, s a Shite is hamar a szinpadra érkezik ebben a darabban. Érezni az energiát ahogy egyre erősödik, a zenészek, a kórus, a szereplők mozdulatai, kántálásai összeadódnak, s végül a csúcsponton a Shite tánca alatt bizony átélhető minden, ami lehetséges.... Nóri is, Eve is érezte az energiát, nekem nagyon jót tett, az biztos. Utána már Nóri is 10-est adott az előadásra... Szintiszta tradició ez is. Már csak 4 tradicionákis Noh drámát játszó család van, akik az 1400-as évektől viszik tovább az élő vonalat Zeami alapitó mester óta. Két leghiresebb a Komparu s a Kanze család.Fantasztikus élmény volt megint...

Utána még jön Japánban az utolsó vacsora, eszem egy buddha rament, Nóri paradicomos ramen levest, Eve csirkefalatokat zöldséggel, majd cukrászda következik...  Ott én egy pisztáciás sütit választok amivel megkinálom a lányokat és egyből rendelnek még egyet kettőjüknek, olyan finom...  Azután még beszélgetünk, megköszönjük Evének hogy itt lehettünk s hazamegyünk, utolsó bevásárlás, rámolás, utolsó forró fürdő a beszélő kádban...  köszönjük, Japán!

Ma Noh színházba mentünk, Gyuri sokat mesélt róla az elmúlt években, ő már többször volt. Szerencsére találtunk egy olyan előadást Osakában, ami délután 2-kor kezdődött, így utána még bőven vissza tudtunk érni Narába, ahol a szállásunk van.

Az előadás előtt volt egy felvezető szöveg, majd egy vidám, kétszemélyes darab, aztán kb. 1 óra elteltével kezdődött a Noh előadás. A főszereplő maszkban játszott, a másik két szereplő maszk nélkül. Volt egy kórus és 3 zenész, mindannyian a színpadon ültek, térdeltek. Az egyik zenész fuvolán játszott, a másik kettő kis dobokon, és énekeltek is. A darab az 1400-as években íródott. Énekelve beszéltek a szereplők, vagyis nem teljesen éneknek mondanám ezt, de nagyon dallamosan, elnyújtva mondták ki a szavakat. Gyönyörű ruháik voltak, minden tökéletesen megkomponált volt rajtuk.

Gyuri mondta, hogy a Noh színészek közül a főszereplő, a Shite megvilágosodott ember. Lehetett érezni, ahogy beszélt és mozgott, hogy átszellemült állapotban játszott. Már csak négy család van Japánban, akik a Noh színházat fenntartják élő tanátadási vonalon Zeami mester óta, aki a Noh színház alapítója volt.

Visszaérve Narába még beültünk vacsizni, most paradicsomos Ramen levest ettem, amilyet még nem láttam sehol, és nem is hallottam róla azelőtt. Finom volt nagyon, kicsit olaszos hatású, de ezt egyáltalán nem bántam. :)

Nóri

Reméltem, hogy visszatérhetünk a Kurama hegyre még egyszer az ittlétünk során. Szerencsére sikerült úgy szerveznünk a programjainkat, hogy ma újra ellátogathattunk oda. Reggel 8-kor elindultunk, és így már 10 óra körül megérkeztünk. Gyönyörű és varázslatos volt ma is a hegy.

Az egyik japán mestertől kaptunk útmutatást, hogyan juthatunk el arra a helyre, ahol Usui mester a 21 napos meditációját végezte. Sokáig időztünk ott csendben, és köszönet mondtunk azért, hogy ott lehetünk.

Sokat sétáltunk aztán a hegyen, közben kisütött a nap is, jól esett, mert az utóbbi pár napban már eléggé lehűlt az idő. Később választottunk egy éttermet, úgy döntöttünk, hogy ugyanott ebédeltünk, ahol a legutóbb, nagyon finom udon levest. Elmentünk még aztán sétálni a forrás mentén, s csendben átadtuk magunkat a hegy varázsának.

Nagy élmény a Kurama hegy, az energiája csodálatos. Hálás vagyok, hogy ott lehettem, lehettünk, köszönöm mindenkinek, akik lehetővé tették ezt. Gondolatban ott is hálával adóztam nekik.

Nóri

... a hegyen. 

Nórinak egyik nap jött egy intuíciója, hogy menjünk vissza a Kuramára, ezért úgy alakítottuk a napokat, hogy ez is beleférjen még a tervezett programok közé. Közben kaptunk tanácsokat arra nézve, miket érdemes megnézni, ha már ott vagyunk, milyen útvonalon érdemes sétálni, így megpróbáltuk most ezt az utat bejárni.
Csodálatos ez a hegy. Különös energiája van. Erről többet nem nagyon tudok írni, nincsenek rá szavaim. Amit talán leírhatok, az az, hogy mind a hárman több helyen is hálát adtunk az Égieknek, s mindazoknak, akik segítettek, hogy itt lehessünk. Az Usui Szellemi Iskola Közösség gyógyítói és tagjai, támogatói nélkül, az Országos Reiki Együttműködés, egykori vagy mostani kezeltjeink és még sok-sok mindenki támogatása nélkül ez az út sem jöhetett volna létre. A kapu kinyílt (nem csak nekünk!), de természetesen bármikor be is záródhat, ez még nem a végállomás, továbbra is dolgozni kell. Remélem, mindenki, aki közvetlenül vagy közvetve segített, hogy idáig eljuthassunk, részesülhet majd ennek az útnak az áldásaiból is.

Igazából az egész nap a Kuramához való utazással, az ottani sétával és a visszaúttal ment el. Mert az új szállásunk már jóval messzebb van onnan, mint az előző volt. 
Szerintem sokat kaptunk a mai naptól is mindannyian, bár a végére Gyurira rátört egy rettentő nagy fáradtság, az elmúlt 8-10 év terhei most kezdenek rajta kiütközni fizikailag. Ma elmegy korán lefeküdni, reméljük, hogy holnapra már jobban lehet. Nóri egész úton sokat kezelte Gyurit, hogy jobban lehessen, sokszor éjjel is, alig aludt 2-3 órákat naponta. 

A mai nap végén itt is szeretném megköszönni mindenkinek, akivel ezen a hosszú úton együtt idáig jutottunk. Bár személyesen is megölelhetnénk mindannyiótokat, olyan sokan vagytok, olyan sokfelé! De remélem, az energia majd Titeket is megtámogat, mert mindaz, ami ezen az úton megvalósulhatott, a Ti eredményetek is. Olyan csodálatos ez az egész... Hálával, szeretettel, tiszta szívemből ölelve Titeket, búcsúzom mára. <3 

Korán kelünk, hosszú az út. Már nem vagyok túl jól, tudom Kuramán hideg lesz, de ezt az utat ki nem hagynám... Most eljutunk Kuramán ahhoz a helyhez pontosan, ahol Usui mester meditált. Izgulok nagyon, 2014-ben követtem az energia nyomot egy forrásig, ami viszont meredeken esett a hegyről, s a sok száz forrás körül erre tippeltem, ennek a közelében lehetett Usui mester meditációs helye, hisz innia kellett...  Követjük az eredeti szervezet mesterétől kapott útmutatásokat, sorban megtaláljuk az útjelzőket, és megvan.... és valóban, ott a forrás a kezdete, s lenézve úgy tűnik azé a forrásé, amit találtam! 

Mi is meditálunk, sokáig. Itt sok időt töltünk. Ez a hálaadás ideje. Sok embernek mondunk magunkban köszönetet s kérünk rájuk áldást. Megrenditő, itt lehetünk.

Utána Kuramán ebédelünk, Evelyn meghiv minket ebédre, s megkóstolom az itteni különleges kameni rizst, amit úgy hoznak hogy ég alatta tűz...tempurával eszem, kis szakét is iszunk a hidegre tekintettel. Nem valami finom a szaké, de melegit. Le kell vennem az ingem a mosdóban ami csurom viz, pulóverben ülök tovább, szerencsére kettő van nálam. De nagyon fázom igy is. Hazafelé már nagyon fáradt vagyok, elalszom a metrón. Este forró fürdőt veszek, majd Nóri kezel, utána én őt, majd hajnalban mikor erősen köhögök, ismét ő kezel engem. 

Reggel korán ébredek, tegnap megkaptam mindenkitől a mosnivalókat, igy nagymosást tartok. Utána kiteregetünk, már a többiek is fent vannak. 11 óráig pihizünk, fáradtak vagyunk. Megjön házigazdánk, s először Eve repjegyének a későbbi nyomtatását próbáljuk megoldani, de szállásadónk se érti mit kell tenni, s az idegenforgalmi irodában sem, inkább lemondjuk, majd megoldjuk magunk utolsó nap. 

Utána elvisz minket jegyeket venni a reptérre menő közvetlen buszjáratra, Evének vasárnap reggel 6 órára, nekünk 12.30-ra. Ez is megvan, mehetünk ebédelni, meghivjuk a házigazdánkat is, örömmel velünk tart. Ebéd után megyünk a Nara parkba és jönnek az őzek. Már tegnap megvettem az őzcsemegéket, s szinte nekünk rontanak. Egyikük engem konkrétan popsin bök erősen, neki is adjak, egy másik megkisérelte a nadrágom leenni rólam egy helyen, egy turista hölgynek a térképéből harapott ki egyik egy darabot, nagyon éhesek - de a többségük szelid, aranyos, sok képet készitünk. A Todai-ji olyan majdnem mint máskor, de most oldalában egy tavon vitorláshajó áll,ami nagyon megtetszik nekem... épp felújitják a templomot, rá is fér már a festés... De a nagy Buddha szobor most is lenyűgöző. Utána vásárolunk is, én például füstölőket, pólót, malát, könyvjelzőket, hűtőmágnest.... Házigazdánk a templom kijáratánál vár, addig aludt egy kicsit, és most elvisz szakékóstolásra. Én vállalom be, 5 féle szakét 500 jenért kóstolhatok. Az első nagyon bejön, száraz, kellemes. A második nem jön be, a harmadik nyáron frissit igazán a leirás szerint, az tetszik, a negyedik nem, az ötödik finom de nem az az igazi számomra.. ekkor kapok egy hatodikat, ez szénsavas kicsit és nagyon nagyon finom...Kisüvegben kapható, limitált, Nóri már megy s vesz nekem egyet, látta ez tetszik a legjobban... Ez Nara egyik leghiresebb kézműves szakéműhelye... hálás köszönetet mondunk, s már megyünk tovább a teaceremónia oktatásra. Egy teamester fogad minket Nara történelmi részén, s elsőnek csészét választhatunk. Én egy nagyon régit választok, kiderül egy nagyon neves keramikus munkája, sokszáz éves, nagyon sokat ér ez a csésze... nagyon csodálatos is számomra. Megtanitják, hogy a porteát (mivel itt macha tea készitést tanulunk) egy edényben kapjuk meg, mellette a csészénk, a habaró bambuszecset s egy kiskanál, amivel a teát fogjuk szedni. A macha teaporból 2 kiskanálnyi kerül az edénybe, arra a forró viz, s a habaróval 8-as jeleket irunk le. Mikor a szine elváltozik, akkor nagyon nagyon gyorsan kell habarni, mert különben keserű lesz a tea. Nórinak megy a legjobban, Evének is, de az én teám bizony keserű lesz a végén, nem voltam elég gyors. De igy is nagy öröm, a tea krémes állagú lett. Utána kapunk japán porcukorból desszerteket. Kiderül, házigazdnánk nem Narában született, hanem Ibarában, ott készitik a bambusz keverő kanalakat... Hálás köszönetet mondunk a tanitásért, s már megyünk is tovább, házigazdánk likörboltba visz, ahol végre meg tudom venni a koreai csodaitalt, s megvesszük a szilvás italt amit szeretünk, ajándékba finom szakét még másoknak. 

Utána házigazdánk hazavisz, s miután a ruhákat leszedtük s elpakoltuk, elmegyünk vacsorázni egy szimpatkus helyre, én grillezett makrélát eszem, hihetetlen finom, 5 nigiri szusit,  s pár grillnyársat. Utána ott a helyszinen még munkamegbeszélést megtartunk, majd hazamegyünk, s végre egész korán ágyba kerülünk....holnap KURAMA, a feladat: egy útbaigazitó leirás alapján megtalálni a helyet, ahol Usui mester meditált, most pontosan oda kell mennünk...  Menni fog! Biztos vagyok benne. Utána már csak egy napunk lesz, Osakában vásárlás és repjegynyomtatás s Nó szinház....   

Ma késő délelőtt indult be jobban a nap. Jött értünk Miki san, a szállásadónk, és bevitt minket a városba. 

A napot mindjárt azzal indítottuk, hogy megvettük arra a járatra a jegyeket, ami majd az utolsó napunkon kivisz minket a reptérre. Utána próbáltuk megérdeklődni egy turista információban, hogy hol tudnám kinyomtatni a beszállókártyámat szombaton, de már a kérdést sem értették, s egy fél órát kb. ott álltunk tehetetlenül, magyarázkodva, míg végül rájöttünk, hogy egyszerűbb lesz ez szombaton, amikor már a pdf a kezemben van, s csak megyek az USB-vel valahova, minden magyarázkodás nélkül nyomtatni. Segítőkészek voltak amúgy nagyon, csak valahogy nem értették, mit szeretnénk.

Ezt a "stresszt" lefojtottuk egy ebéddel egy olyan helyen, ahol végre tudtam kisebb adagot is rendelni. Mert itt amúgy majdnem mindig szettben kaptam eddig a kajákat, ami azt jelenti, a főétel mellé sok kis ezt-azt kihoznak még, s én persze nem bírom mindet megenni a madárbendőmmel. Nagyon ízlett mindegyikőnknek az ebéd. Imádom Japánban, hogy itt még sok kis étterem megél, s hogy igazából a legtöbb helyen nagyon kedvező áron bőségesen lehet étkezni.

Ebéd után sikerült eljutni a Nara parkba, s Nóri végre láthatta az őzikéket, s etethettük is őket. Volt, amelyikük kicsit vadabb volt, ha nem figyeltünk vagy nem elég gyorsan reagáltunk, belekapott a combunkba vagy a fenekünkbe, hogy adjunk már kaját. Na nem életveszélyesen, de azért azt sem mondanám, hogy csak jelzésértékűen. Elég nyomatékosan közölték, hogy éhesek. Nóri még csak-csak elvolt velük, de nekem kb. a mellkasomig ért a többségük ha kigyújtották a nyakukat, volt, amelyik akár a fejem búbjáig is, így elég nehéz volt megküzdenem velük :) Kétszer vagy háromszor be is szorítottak a "sarokba", s volt egy bácsi, aki rámszólt, hogy menjek át a túloldalra, mert zavarom a munkájában. Én meg néztem rá értetlenül, hogy dehát nem látja, hogy az őzek rabságában vagyok, simán felérnek a fejem búbjáig, s körbefogtak, meg se tudok mozdulni? De azt hiszem, ő nem látta a problémát :) Végül valahogy sikerült átverekednem a másik oldalra magam, s persze a bácsitól is elnézést kértem.

Gyuri azt mondja, azért lehetett, hogy most így viselkedett néhány őz, mert most korábban mentünk, mint szoktunk, s még valószínű nem kaptak annyi kaját a sok turistától, nincsenek annyira jól lakva, mint már délutánra általában. 
A Todaiji bejárata környékén már nagyon nyugisak voltak egyébként, úgyhogy gondolom, Gyurinak igaza lehet. Azok, akik ott várakoztak, már több turistától kaptak hamit valószínűleg, s nem jöttek felénk olyan vehemensen.

A Todaiji egyébként az a buddhista templom, ahol a Nagy Buddha csarnok van, benne a világ legnagyobb bronz Buddha szobrával. Rengeteg turista látogatja, s japán is egyébként, de mindezen nyüzsi ellenére nagyon különös energetikájú hely. Van valami nagyon megindító a csarnokban is és már hozzá közeledve is. Ha valaki Japánba látogat, ezt a helyet szerintem mindenképpen érdemes felkeresnie. Most már szépen fel is újították egy jó részét, s folyamatosan csinálják a többit is.

A Todaiji után elmentünk szakét kóstolni, ami azt jelentette, Gyuri kóstolt, mi meg néztük és fotóztuk :) (Nóri nem kívánta, s én sem). Miki san ismert egy jó kis helyet, ahol nagyon olcsón lehetett ötféle szakét kóstolni, de a végén kihoztak Gyurinak egy hatodikat is. 
A szakékóstolás után jött egy tea ceremónia. Elmondták, hogyan tudjuk elkészíteni magunknak a zöld teát, s aztán ki is próbálhattuk. Hát, mondanom sem kell, hogy nagyon más az íze így, mint a boltban kapható zöld teáknak :) Nagyon finom volt és aztán azt is megtudtuk Mikit santól, hogy ez a kis utcácska, amin sétálunk épp, Nara történelmi örökségének része, csupa tradicionális kézműves, étterem stb. várja ott az érdeklődőket. S persze az épületek is mind még a tradicionális japán építészet remekei itt.

Utána még Gyuri és Nóri vásároltak ajándékokat, aztán Miki san hazahozott minket, s elbúcsúztunk tőle vasárnapig.

Mi még elmentünk aztán közösen vacsizni is a városba, szegény Gyuri már nagyon éhes volt. 

Holnap sűrű napunk lesz megint, korán indulunk, mert szeretnénk visszamenni a Kuramára még egyszer.