Reméltem, hogy visszatérhetünk a Kurama hegyre még egyszer az ittlétünk során. Szerencsére sikerült úgy szerveznünk a programjainkat, hogy ma újra ellátogathattunk oda. Reggel 8-kor elindultunk, és így már 10 óra körül megérkeztünk. Gyönyörű és varázslatos volt ma is a hegy.
Az egyik japán mestertől kaptunk útmutatást, hogyan juthatunk el arra a helyre, ahol Usui mester a 21 napos meditációját végezte. Sokáig időztünk ott csendben, és köszönet mondtunk azért, hogy ott lehetünk.
Sokat sétáltunk aztán a hegyen, közben kisütött a nap is, jól esett, mert az utóbbi pár napban már eléggé lehűlt az idő. Később választottunk egy éttermet, úgy döntöttünk, hogy ugyanott ebédeltünk, ahol a legutóbb, nagyon finom udon levest. Elmentünk még aztán sétálni a forrás mentén, s csendben átadtuk magunkat a hegy varázsának.
Nagy élmény a Kurama hegy, az energiája csodálatos. Hálás vagyok, hogy ott lehettem, lehettünk, köszönöm mindenkinek, akik lehetővé tették ezt. Gondolatban ott is hálával adóztam nekik.
Nóri