Hát újabb japán várost ismerek meg, Osakában még sosem voltam. Használható állapotban keltem fel, mosakosás után elmentem Kv-ért, s már jönnek is értünk autóval, kivisznek az állomásra. elbúcsúzunk szállásadónktól, aki még elkéri mail cimünket, küldenek majd fotókat, s mi is nekik. Egyenlőre Osakáig veszünk jegyet, onnan még majd kell Shinosakáig, át kell szállnunk. A vonat kényelmes, egy óra alatt érkezünk meg. Mikor jegyet akarok venni Shinosakába, kiderül hogy nem kell, az Osakai jeggyel mehetünk odáig...  A 2. szállás a pályaudvar kijáratától 2 percre van, megkaptuk az instrukciókat. A kulcs ott van ahol mondták, bejutunk a lakásba, ahol már meg is van nekünk ágyazva... Hárman épp elférünk, a bőröndökből kirámolni nem nagyon lehet, de van minden, ami kell. Lerakjuk a bőröndöket, s megyünk jegyet venni a Noh szinházba, utolsó napunkon lesz Osakában előadás, méghozzá szinházban.... Két metróval eljutunk a szinház közelébe, de utána nekünk kell keresgélni, s elsőre el is megyünk a szinház épülete mellett... De visszajutunk, egy 7 eleven boltban kapunk útbaigazitást. De zárva, a feliratot nem értem, nem a szokásos zérva tábla, s ezeket a kanjikat nem ismerem. Segitséget kérek egy japán úrtól, aki elolvassa, majd elvezet minket egy oldalsó kis ablakhoz, ahol bekopog - kinyitják, ott lehet jegyet venni. 

Hurrá, Eve s Nóri is átélheti a Noh misztériumát, tradiciójának élményét...  A jegyek megvásárlása után mivel én már elfáradtam s a megfázás hat, egy parkban napozunk, beszélgetünk, majd visszamegyünk a szállásra. Lepihenek, a lányok lelkesen máris irják a blogba élményeiket - jó látni. Holnap ismét utazás vár ránk, ami fárasztó lesz, de hát a Kurama hegyre megyünk, a Tradició szerint pár gyakorlat és egy fontos próba vár Evére s Nórira. Nem izgulok, mert tudom, felkészültek, érettek a próbára, tudom hogy sikerrel leteszik. Főleg ezért jöttünk. Közben lelkesen készül harmadik szállásadónk, mikor megtudta minket a japán tradició útjai érdekelnek, sok programlehetőséget szervezett nekünk. Magyaráztuk levélben, fáradtak leszünk már, nem turisták vagyunk, s pihennünk is kell, mert ez a mi éves szabadságunk ideje is. Megérti irja, de azért még rengeteg programlehetőséget megemlit, s vannak benne vonzók mint a teaszertartás, gasztronómiai fesztivál, szakékóstolás, majd meglátjuk... Egyenlőre én Narában csak őzeket szeretnék simogatni. 

Megjöttem. Megint itt vagyok. 8 év telt el mióta először itt jártam. Akkor még nem gondoltam volna, hogy újra visszajutok.

Kicsit még minden zavaros. Október 8-a van vagy már 9-e? Bennem még 8-a, de a bolygó ezen részén már 9-e... Remélem hamar átáll a szervezetem. 8 óra a különbség az otthonhoz képest.

Fárasztó volt az utazás. Barcelonában szerencsére meg tudtam pihenni egy napra barátoknál, de onnan majdnem egy újabb teljes napot utaztam, hogy Japánig jussak. Voltak késések, némi technikai zavar, s borzasztó kényelmetlen nyomorgós repülés, de végülis a fene bánja. 3 éve nem láttam Gyurit és Nórit. Már alig várom, hogy együtt legyünk újra picit.

A reptérről egyedül megyek a szállásra. A szállásadó elmagyarázta korábban, hol kell leszállni, Gyuri és Nóri pedig lecsekkolták a járatokat. Vonatozás lesz, egy átszállással. A vízumintézéskor, vámellenőrzéskor minden rendben megy egyébként. A reptérről közvetlen járat visz a csomagfelvétel helyéhez, s amikor odaérünk, a csomagok már a szalagon pörögnek.
Megvan a csomag, irány vonatjegyet venni. Az útvonal pontosan az és a jegyár is korrektül az, mint amit a google ír. Azért van, hogy a modern technika néha imádnivaló :)
Mivel életemben először járok ezen a reptéren, s mivel több jegypénztárat is látok, egy információs pultnál megkérdezem, hova kell mennem, ha vonatjegyet akarok Sh.-ba. A japánok zöme most már beszél angolul. Ki jobban, ki kevésbé, de bárki, akit megszólítottam, beszélt valamilyen szinten. Aki meg nem, az elmutogat mindent. Nagyon segítőkészek. 2008-ban még úgy tapasztaltam, nem tudtak ennyien kommunikálni ezen a nyelven. Talán a 2020-as Olimpia miatt ez a változás? Nem tudom. De jó látni, érezni, hogy Japán szüntelenül fejlődik még mindig.

A helyiek segítségével végül megérkezem a szállásra. Gyuri és Nóri levelezett mindegyik szállásadóval, így egy kicsit izgulok, vajon velem hogyan értik majd meg magukat, de végülis minden rendben megy. M. san a kávézójában vár, s onnan kocsival visz a házáig. Ott egy fiatal fiú angolul készségesen elmagyarázza, hogy mit hol találok, tiszta ágyneműt kapunk még és aztán nekem irány a zuhany, majd egy pár órás alvás hagyományos japán tatamis szobában, míg a többiek megérkeznek.

Valahogy 19:30 körül betoppannak... Az idő mit sem fogott rajtuk. Nóri a nyakamban egy pillanat alatt (nincs nehéz dolga, még mindig Ő a magasabb :) ), s Gyurival is öleléssel fogadjuk egymást. Aztán irány vacsizni a tulaj kávézójába. Nagyon közvetlenül, nagy szeretettel fogadnak minket. Van élőzene és sokféle japán csemege, amelyeknek a nevét persze szinte azonnal el is felejtem, de ettől még nagyon finomak. Kapunk sakét is és igazi élőzene is van, autentikus japán dalokkal, no és a kedvünkért angol számokat is játszanak. 

Közben kiderül, hogy pont ma van egy istenük tiszteletére ünnepség a városkában. Felvonulás, zenebona, örömködés. Mindenki boldog, mindenki nevet és ez persze ragadós. A fehér bőrű, kék szemű, magas Nóri különös csodálatot kelt a helyi ifjakban. Már a megérkezéskor invitálják bulizni, aztán valaki más egy - az ünnepségen használatos - nyakláncot tesz spontán a nyakába, majd ugyanez a valaki nyomtalanul eltűnik. Nóri vissza szeretné adni a nyakéket, de kiderül, neki szánták, megtarthatja. 

S persze nem is Japán lenne, ha közben nem készülne sok-sok fotó is. A japánok is készítenek rólunk, mi is róluk. Jó érezni, hogy mindenki mennyire vidám és hogy őszintén az. Úgy látszik, az ünnep itt tényleg ünnep.

Az éjszaka viszont már nem ilyen mókás. Gyuri is, én is alig alszunk. Nekem az időeltolódás még érezhetően bezavar, megéhezem az éjszaka közepén, s akkor tudnék a legjobban aludni, amikor kelnünk kell már... 

Hosszú nap lesz így a holnap vajon? ... :)

Korán keltünk, a repülőnk reggel 9.25-kor indult Thaiföldről, így 7-re már kint voltunk a reptéren. Szuper utunk volt, az eddigi legnyugisabb repülésem, szinte semmi turbulencia, végig napsütés a felhők fölött, 5 óra nyugi. Volt egy tájfun Japánban pár napja, ezért én sokkal nehezebb repülésre számítottam sok felhővel, esővel, rázkódással, de nem így lett.

Japán idő szerint délután 5-kor szálltunk le, aztán gyorsan még beültünk egy helyre enni a reptéren, mert a gépen nem volt kaja (fapados járat), és akkor már reggel óta nem ettünk semmit. Ja, és megérkezéskor még béreltünk wifit is két hétre, kaptunk egy kis kütyüt, amit majd a hazaút előtt vissza kell vinnünk. Aztán átmentünk a vasútállomásra, Gyuri megvette a vonatjegyeket egy automatából, egy japán hölgy és egy úr nagyon készségesen segített neki, megmutatták, milyen árú jegyeket kell venni a célállomáshoz. 2 perc alatt megvoltunk, elrétük az épp induló vonatot, aztán átszálltunk egy másikra, és megérkeztünk a szállásunkhoz.

Első estére egy reptérhez közeli helyen foglaltunk szobát (minden szállásunk airbnb-s foglalás, egyébként nagyon drága lett volna, ha szállókban vagy hotelekben alszunk, így sokkal kedvezőbb áron találtunk helyeket). Evelyn már a szálláson várt ránk, az ő gépe reggel megérkezett, így egy kicsit tudott pihenni. A szállásadónknak egy kis kávézója van, oda volt megbeszélve a találkozó, mondta, hogy majd elvisz a helyre, ahol alszunk. Este fél 8 körül érkeztünk meg a kávézó elé, sötét volt már, de kintről láttuk, hogy bent gitároznak páran, kiszűrődött a zene, az éneklés, a nevetés, nyílt is az ajtó, a tulaj jött üdvözölni és invitált minket, hogy maradjunk, csatlakozzunk hozzájuk, együnk velük. Mondtuk, hogy letennénk a csomagjainkat és visszajönnénk később, így elvitt minket a szállásra. Evelyn ott várt ránk, nagyon jó volt újra látni. Rövid a haja, de egyébként nem változott semmit. :)

A szállásunk felé tartva láttunk egy japán utcai karnevál-szerűséget is, volt egy óriási, emeletes, gyönyörűen faragott, lampionokkal díszített fa hajó, ami kerekeken gurult és emberek húzták, tolták egyszerre. Rajta is ültek sokan, egy hatalmas dobon doboltak, az ütemre pedig úgy mozgott a hajó, mintha hullámokon hánykolódna. Sok ember követte és énekeltek, ujjongtak. Lampionokat vittek magukkal, boldogan ünnepeltek, mosolyogtak ránk, szóltak, hogy tartsunk velük, mindenki nagyon kedves volt. Kiderült, hogy valami nagy ünnep estéjére érkeztünk.

Visszamentünk a kávézóba, ahol még tartott a zenés est, és valahányszor elhaladt a hajós felvonulás a hely előtt, mindenki kiment integetni és újra velük ünnepelni (mi is). Kaptunk finom ételeket, bevontak minket az ünneplésbe, felpróbáltattak velünk egy japán köntöst, megmutattak nekünk egy hozzá illő pózt is, és nagyon örültek, hogy benne voltunk a játékban, pózolásban, mindenki fotózott is szorgalmasan. Elmagyarázták, milyen ételeket eszünk, tört angolsággal, de nagyon kedvesen, készségesen, és amikor megköszöntük, és megdícsértük, hogy milyen finomakat kaptunk, akkor őszintén örültek és nagyon hálásak voltak. Próbáltak rávenni minket, hogy énekeljünk Beatles dalokat, de mondtuk, hogy egyikünknek sincs jó hangja, ha mi énekelünk, azzal senki nem jár jól. :) De nagyon aranyosak voltak, ezután felváltva énekelték nekünk az angol számokat. Annyira jó élmény volt, olyan őszintén áradt belőlük a kedvesség és a vendégszeretet, hogy teljesen bearanyozták az első esténket itt.

Fél 10 körül aztán visszamentünk a szállásra és éjfél körül eltettük magunkat aludni. Holnap jelentkezem újra. :)

Nóri

Helyszin: Bangkok. Monszunesővel várt minket, s a Sky Trainen pedig a kinti 32 fok után 18 fok van... mi meg nyáriasan öltözve. 30 perc az út, elég hozzá, hogy innentől az éjszakák ne legyenek könnyűek. S még vár rám egy tüdőgyulladás valamikor, meditációban kaptam a figyelmeztetést. A tüdőmbe évekkel ezelőtt sok por került, azt mondták gyógyithatatlan, s végül tüdőfibrilláció lép majd fel s halálos a kimenetele.  Ám nem azért vagyounk reikisek, igy maradjon. Tudom, bármi megtörténhet. De ha úgy kell lennie, elfogadom. Egymást követően lesz 2 tüdőgyulladásom, egy nem elég hogy megtisztuljon. Az első márciusban volt, elég heveny, s fellépését követően még pont akkor is Bangkokban volt  nagyon fontos megbeszélésünk. Igy gyakorlatlag lábon lett kihordva, utána még napokig nem fekhettem, Utána meg egy hetet. Nehéz volt, de sikerült. Remélem, a második nem pont japánban következik be. 

Nóri a szállást a reptér melletti hotelben foglalta le. Kényelmes, s 5 perc átsétálni a reptérre, ami fontos, mert korán indulunk majd. 

Vacsora egy grill-bárban, életemben először fish and chipset kérek, s nagyon jól van elkészitve.  Nóri vegetáriánus, Vega pizzát kér, s megkóstolom én is - hát hihetetlen izorgia, minden zöldségnek fantasztikus az ize, s a az egész nagy összhangban van, mégis minden zöldség ize tisztán, külön is kivehető. Utána megyünk is aludni hamar. E napnak ez az étel a csúcspontja.

Könnyen el is alszom.

Másnap, indulásunk napján hajnalban kapunk ébresztést telefonon, majd kijelentkezünk s átsétálunk a reptérre. Becsekkolás, iszunk kávét, is már indulunk is a szingapuri légitársaság gépével. Ételt előre nem kértünk, irták nem lehet felvinni ételt, italt, nem baj, majd rendelünk a gépen - gondoltuk. De amikor megláttam, 2 dl ásványviz ára 1200 ft kb, lemondtam róla, majd eszem, iszom japánban a reptéren, ott nem aranyárban van a viz. Nem könnyű kitartani, mert a gépet fűtik, hogy mindenki szomjas legyen. Végre megérkezünk, s mikor a japán vámos látja thaiföldről jöttünk, a bőröndjeinket átnézi, ám mikor látja nem izgulunk cseppet sem, hamar abbahagyja, visszarámol szépen. Utána hordozható wifi routert bérlünk, s elmegyünk enni, Evelynnek irunk, megjöttünk, s hamarosan találkozunk. Olaszos ételt eszünk finomakat, s már megyünk is a vonathoz, két megálló után átszállunk egy másikra, s összesen kb 20 perc utazással a szállás közelébe érünk. Megtaláljuk a kávézót, ahol várnak ránk, s már visznek is autóval a házhoz, ahol Eve megkapja az öleléseket, s örömmel látom, ugyanolyan, mint 3 éve! Megyünk vissza a kávézóba vacsorázni.  Helyet csinálnak nekünk, nagyon csodálatos a társaság, fiatalok is vannak, idősebbek is, s sorba hoznak ételeket, mindet megkóstoljuk gyakorlatilag. Kapok egy kis szakét is, sört is, csapolt Kirin sört s a lányok teát. Kérdezgetnek miért jöttünk, honnan, merre tartunk s örömmel veszem észre, japán nyelvtudásom nem nagyon kopott meg. S ünnepség van, Yagura Kami ünnepe. Társaim biztos leirják a menetet s a hajót amit kerekeken húznak. Egy felvonuló saját medálját Nóri nyakába teszi, neki ajándékozza. Nagyon jó a hangulat, teljesen befogadnak, másnap mondják, jöjjünk vissza japánba, várnak minket újra szivesen. Akkor mondta el vendéglátónk, amit már sejtettünk, viselkedésén látszott: ő is szamuráj, mutatja  a hagyományőrző fényképeket is. 

Már első napunkon egy ünnepségen találtuk magunkat, Japán befogadta Nórit is!  

A szálláson tisztálkodás, s alszunk, már érzem  a megfázást, keveset alszom. Szegény Eve is, ő nagyon éber alvó. A szálláshely tradicionális japán tolóajtós. Imádom!

  Hamarosan ismét Japánban! Ó, milyen kellemes erre gondolni!  S most már hárman megyünk: Evelyn, Nóri és én. Végre sikerül, amit szerettem volna - másokkal együtt célbaérni, egymást kézen fogva. A hosszú út, amire 1997.-ben tettem fogadalmat s 2007-ben belevágtunk tanitványaimmal a gyakorlati megvalósitásába... most véget ér, s indul egyből egy másik, vagy akár folytatásnak is tekinthetjük. És ezzel az úttal az Usui Szellemi Iskola Közösség eredeti célkitűzései - számomra meglepően hamar - teljesültek, s vállalt életfeladatom is bőven túlteljesitve. 

  Immár negyedjére jutok el Japánba, 2008, 2010, 2014 után most 2016-ban. Minden útnak megvolt a maga jelentősége, tanulságai - a blog legvégén be fogom mutatni. 

   Evelyn pedig másodszor jut el Japánba 2008 után, Nóri most először, s nagyon remélem, még sokszor eljutnak ebbe a csodálatos országba, együtt ők, másokkal együtt, s mi is még együtt! 

Itt a célbaérés ideje. Hihetetlen!  Már csak pár nap! Mikor belevágtunk, azt mondtuk - annak van a legnagyobb valószinűsége, hogy tanitványaink tanitványai érhetnek majd célba, s teljes erőből dolgozni kezdtünk ezért. 

Az út előtt mindnyáján átadtuk magunkat egy letisztulási folyamatnak. Nekem fizikai most nem sok volt, érzelmi se, emlékek jöttek elő: a 2008-as utunké s más bevillanások, s ebből fakadó felismerések is. Leirom őket majd a blog végén, mert tanulságos.  Most előzetesen csak annyit: mivel ez az út az eredeti vállalásunk, a mi vállalt Nagy Művünk elérését jelenti, a Tradició egy másik régi útjának alaptörvényei szerint jártunk el: Tudni, Merni, Akarni, Hallgatni. Rajtunk kivül csak támogatóink tudták, senki más, hogy megyünk. Ezúttal a Közösségben sem tudtak róla rajtunk kivül.  De az ellenerők persze igy is jelentkeztek. Erről fogok hát szintén még irni, milyen fontos lépést kellett megtenni még az út előtt. 

   Végül úgy alakult, egyenlőre hárman sétálunk be egymást kézenfogva a célba. És nem mi vagyunk az elsők. Nyugati reiki gyakorlók közül sem. Magyar emberek közül sem, akik együtt érnek itt célba. Romániában élő barátaink már tavaly együtt értek célba, magyar és román reiki mesterek, ami nagy öröm volt nekünk is.  Le a kalappal, mert ők később kezdték el ezt a munkát, az aktiv szakaszát, két évvel később, mint mi. 

   2014 októbere óta hivatalosan is a japán reiki tanitója lettem. Nem kezdtem tanitani az eredeti rendszer avatási eljárásával azóta sem. Megvártam vele tanitótársaimat, hogy egyszerre kezdjük majd el alkalmazni. Hivatalos tanátadási vonaluk is a japán mester vonala lesz ezentúl. Eljött az ő idejük!  Az enyém idáig tartott. Lassan 50 éves vagyok, ideje az újabb hátralépésnek, amit 45 éves korom körül kezdtem el. 

    Szerettem volna, ha még többen tudunk kimenni, vannak más magyar reiki tanitók, más reiki iskolákból is, akiknek itt lenne már a helyük - de most még nem sikerült. Ám ha kitartanak, nekik is sikerülni fog, ebben biztos vagyok, s segitek, amiben tudok. Nekik nem lesz szükség 4 útra, csak egyetlen egyre. 

Magyarországon egy szük, de a reikiben sokáig nagy hatalmú érdekcsoport, akik magukat tekintik s nevezik ki tradicionális reiki mestereknek, évtizedek óta hamis képet festett s fest az eredeti szervezettel kapcsolatban a magyar reikisek elé, félrevezetve őket. Egyfajta merev, kihaló szervezetnek állitják be őket, akik nyugati reikisekkel szóba se állnak. Amig egyedül voltam, aki ismeri az igazságot, jobb volt hallgatni, ugyis csak lehazugoznak, lefundamentalistáznak olyanok, akiket magammal vittem japánba az első útra, s nekik az út a Jikiden reikihez vezetett, tovább nem juthatnak, nem pedig az eredeti szervezethez, illetve olyan buzgó mócsing utánzók, látszódók, akik soha nem voltak japánban, de rólunk lejárató leveleket irogattak nekik s azt terjesztik, csak a Jikiden reiki ismerhető meg nyugati reikisnek. Most ilyen a magyar reiki, egyrészt sokszinű s gazdag, kiváló reikisek, mesterek, másrészt irigy, hazug s van benne gonoszság is. Nos, itt most az eredeti szervezettel kapcsolatos terjesztett kép s az igazság ütközni fog. 

     Hálát adok tanitóimnak indulás előtt. Sok van, köztük magyar reiki tanitóm, japán reiki tanitóim, zen mesterem, harcművész, és az a magyar, tradicióba beavatott tanitó, akit csaknem 90 évesen ismerhettem meg. Akkor nekem magyar Reiki tanitóm már nem tudott segiteni, nem értette mit miért teszek vagy tennék - de ez a beavatott igen. Személyesen ismerte Hamvas Bélát is. Ő pontosan tudta, mi történik bennem, mi a  következő lépés számomra. 

      Sok mindenen spórolunk új hazáinkban, mert a magyar kormány évek óta ellopja amit az emberek nekünk ajánlanak fel támogatást - de a japán utak nem maradnak el, hála a közösségen belül néhány tagunk önzetlenségének, akik kölcsönt adtak 2014-es s 2016-os utunkra is és jószivű segitőinknek.

    S most Evelyn volt, aki nekilátott s előteremtette rá a pénzt. Köszönöm neki is! Mindenét beleadta ő is. Nem tartott meg magának semmit, nincs tartalékolás. Ez az út egyben főleg az ő nagy utazásának kezdete, ezt tudom. Rá is szolgált. E törékeny testben hatalmas lélek lakozik... Sok éve dolgozik fáradhatatlanul, ő lett az első Éles Szemű Oroszlán tanitványaim közül. Vele ébredt fel a szunnyadó Tradició vonalamon s vált a Tradició élővé. Nem egyszer már ő mutatta nekünk az utat már...

    És Nóri. Akit magamban úgy neveztem el, a Napsugár gyermek. Mindig áradt s árad belőle valami ragyogás... Akinek teljesen magától értedődő volt szintén, hogy az a dolgunk segitsünk másokon... Mennyire egymásra találtak Evelynnel s Krisztával is, a három angyal... igy hivtam őket együtt. Velük váltunk igazi közösséggé már a kezdeti években. 

   A japán mesterekkel intenziv levelezés folyt s folyik az utóbbi hetekben. Épp ma is 3 levélváltás volt. Néha olyan összetett mondatokat irtak már, hogy alig vagy szinte egyáltalán nem értettem meg. Persze utólag kiderült, ez is egy kiképzés része volt...  S persze velem japán módra ment a kommunikáció...  Kérjük erősitse meg... irták. Végig kellett gondolnom, mit is szeretnének? Elég sok mindenről volt szó. Aztán tippeltem, s az volt a megoldás. S most először annyi év alatt, egy kommunikációs hibát is elkövettem. Utána elég hidegen irták, lekéstünk egy találkozó lehetőséget. Belémhasitott, hogy miattam két társam lemarad most egy csodás élményről. Ugyanis most először veszünk majd részt egy nemzetközi találkozón japánban személyesen. Eddig egyedül nem akartam becsatlakozni a  személyes találkozók, konferenciák, munkatalálkozók programjába. E derék mesterek nem hirdetik nyilvánosan hogy japán reikit tanitanának, a  japán mesterek által átadott belső információkat megőrzik, kivülállóknak nem adják tovább. Nem törödnek a pletykákkal, a megmondóemberek véleményeivel arról, mi van japánban, hogy milyen a gakkai, stb.. ők már tudják. S másik találkozó is lesz, sok más reiki iskolával, mestereikkel. S ott is lesz közös gyakorlás.

Ilyen találkozóra viszont elég korán kell jelentkezni ha felajánlják a lehetőséget a részvételre, s egy lépésnél hibáztam. Ám, szerencsére ismerek egy japán kifejezést, amit nem lehet túl sokat használni. Még soha életemben eddig nem próbáltam ezt a japános eljárást ki, igy kissé izgatottan feküdtem le aludni. Másnap megérkezett a levél, minden rendben, mindenhova várnak, a formaságok kihagyásával el van intézve, ezt az egyik vezető tanitó személyesen üzente meg. Nem maradnak le társaim erről sem. Persze utólag bepótoltuk a formai részt is. 

  Most már, minden előkészület kész. Fárasztó, nehéz napok voltak ... bizony jópárszor nem volt megint 4 óra alvásnál több egyszerre, de most sem bánom. Egyszer lehet nem hullafáradtan is kijuthatok. Igaz, ott mindig sok erőt is kapok, mert egy bámulatos ország s nagyon jó energiái vannak. 

  Az út amúgy a célkitűzéseinket illetően már csak formaság! Ugyanis 2016 nyarán megérkezett az értesités, hogy Evelynt és Nórit is reiki tanitónak ismerik el, várják őket is a zárt körű találkozóra Japánban októberre! Tanitóként!  Ennél nagyobb öröm rég nem ért! Nóri az első olyan tanitó közülünk, aki soha nem volt más reiki iskolában, itt kezdte a gyakorlást, itt ismerte meg a tradicionális japán reiki gyakorlást, szellemiséget, igy bizonyithatóan semmilyen más igazolása nincs, mint az Usui Szellemi Iskola Közösségben kiállitott tanúsitványai. Amit viszont csak elérés után állitunk ki mindig. Tanátadási vonalam Japánban hivatalosan is elfogadott már. 

  Tanitóink tehát kivétel nélkül bekerülhetnek a kitűzött cél szerinti helyre, ami még mindig szinte hihetetlen - hiszen ez volt a kezdeti legnagyobb titkos vágyunk, célkitűzésünk - és sikerült, még a mi életünkben! 

   S még egy nagy öröm:  A szervezetünk egésze csatlakozhat s csatlakozik is a Japánban folyó, hatalmas munkához, amit sokan már évek óta végeznek. Mivel hasonló a mi eddigi tevékenységünk is, nagy öröm ez is s örömmel veszünk benne részt. S mestertársaim birni fogják a japán tempót. 

  Ez még mindig hihetetlen, ennyi öröm egyszerre!

     A tanátadási vonalunk is igazán tiszteletreméltó. 

      Közben évek alatt, a magyar közösségünk folyamatosan, sok-sok gyakorlással, lépésről lépésre nőtt fel magas szintre, kollektiven.Ez is nagyszerű eredmény. Beérett a lelkes, közös munkánk. Folyamatosan következtek a kiigazitások, letisztulások ahogy érkeztek Japánból az információk, egészen addig mig 2011-től már valóban tradicionális közösséggé válhattunk.

   S közben már eddig is sok mindent megismerhettünk az 1923-as eredeti rendszerből is, s már arra állunk rá 2017-től, az Ős-Reikire, ami már az Usui Reiki Őshagyománya. Mi azt fogjuk őrizni, gyakorolni a 10. születésnapjától a közösségnek. Halló, fiúk, lányok, még egy átalakitás lesz a gyakorlási rendszerünkön, de formai, nem tartalmi! 

   Hogy erre mind sor kerülhet, rengeteg ember érdeme. Például a közösség tisztségviselőié, gyógyitóié, gyakorlásvezetőié, közösségvezetőié, támogatóié, gyakorlóié és külső támogatóinké. És azé a csaknem 40 magyar csodálatos reiki mesteréé, akik első utunkhoz összeadták a pénzt. És mindazon romániai gyakorléké, mesteré, akik a 2. japán úthoz segitettek hozzá jelentős mértékben, továbbá azon személyeké, akik japánban nagyon sokat segitettek, akiktől a tradicoó szerinti ajánlásokat megkaptuk, kiképeztek. És azoké, akik a 3. úthoz adtak kölcsönt, s most a negyedikhez is. Akik a számitógépes rendszert tervezték nekünk illetve programozták le a betegnyilvántartási rendszert pédául, vagy dolgoztak a portálunkon. Van, aki már sajnos nem érhette meg a célbaérésünket, de remélem mégis ott lesz velünk lélekben. KÖSZÖNÖM!  Köszönjük!  

De legjobban annak a három mesterünknek köszönöm, akiket úgy neveztem el, a három angyal: Eve, Nóri és Kriszta. Kriszta sajnos nem lesz most velünk Japánban, de remélem ő is láthatja majd a sok csodát, a saját szemeivel is. És Torma András és Monos Veronika, Százdi József és Faragó Ági, Bálint Józsefné Marcsi és Szeles Rita és Tóth Gábor és dr. Szabó Attila, akiknek oroszlánrészük van a sikerben a közösségen belül. 

 Szóval, már teljes nyugalommal várom az utat, mert Japán csodálatos ország is. Kár, hogy most csak két hetet tölthetünk ott, 3 hónap is kevés lenne - de máris van újabb meghivásunk, hosszabb időre, úgyhogy nem ez az utolsó közös utunk Japánba! S másoknak is itt a helye, más reikis szervezetből, tanátadási vonalról. 

   Repülőgépeken a helyfoglalások rendben, jent váltottunk, a meghivásokra minden formaságot elintéztünk, ajándékok megvéve, be is csomagoltuk őket, szállásfoglalások rendben. Igaz, a valutaváltásokon vesztettünk, igy a 75 000 yenes tartalékkeretünk 0 yenre apadt, de nem baj. Igy is  mindennap ehetünk családi tradicionális japán éttermekben is, futja majd rá. Nóri nagyon sokat dolgozott a szállás s repjegy foglalásokon, ahogy Evelyn is az út pénzügyi előkészitésén, ezt a részét most levették rólam, nagyon köszönöm! Igy már sokkal-sokkal könnyebb!

Évek óta nem láttam Evelynt, jó lesz megropogtatni a csontjait, a személyes örömteli találkozás mégiscsak más, mint telefonon beszélni... S remélem, ezentúl ismét gyakrabban találkozunk személyesen.  

Osaka környékén találkozunk majd első este, s persze elmegyünk a Kurama hegyen egy helyre, amit nem sokan ismernek, 2014-ben fedeztem fel. Kyotoban is lesz bőven programunk: lehet sikerül az Arany és Ezüst templomokat megnézni, a régi császári palotát is, esetleg még mást is. Például a Kyoto Towert.. Kávézni ott egy jót.  Osakában is van Nóh szinház is. 

És persze a célbaérés után NARA, NARA, NARA!  

  Helyi kalauzunk is lesz, noha már eléggé kiismerjük ott magunkat. De olyan aranyosan ajánlották fel a kiséretet, hogy szives örömest elfogadtuk. Lehet részt vehetünk teaszertartáson, épp Narában nagy ételfesztivál lesz, s szaké kóstólásra is sor kerül mert ilyen rendezvény is lesz. Japán tanitóm két éve nagyon nagyon különleges szakével ismertetett meg. 

Összesen három helyen lesz a szállásunk, egy a reptér közelében, még bőven Osaka határain kivül, egy a Sin-Osaka pályaudvar közelében, s egy Narában! 

Szeretném elvinni Nórit s Evét egy igazi japán szusizóba, ahol nem futószalagon megy körbe, hanem ott készitik akár egyenként előttünk el őket, Narában visszamenni abba az étterembe, ahol Evevel 2008-ban először voltunk s két éve megtaláltam ismét, s ismét enni hatalmas adag Buddha-Rament, a finom grillezett makrélát ahogy csak a japánok tudják elkésziteni, az angolnás ételeket, stb. S persze természetesen hagyjuk történni is a dolgokat. Nó szinházban előadás Osakában pont lesz utolsó napunkon, hátha oda elmegyünk...  Eddig 2x láthattam Nó drámát, de mindig szentélyekben, igazi Nó szinházban még én sem voltam. 

A reptéren bérlünk majd egy hordozható Wi-Fit, bár a szállásokon is mindenhol lesz. 

Azt hiszem, Nórinak lesz a legnagyobb élmény... mert Japánban még sosem járt. Sajnos, most Sinkanzenen nem fogunk tudni utazni, de hamarosan megint el fogunk jutni Japánba együtt, s másokkal is. Addigra, lehet a gyorsabb Sinkanzent is kipróbálhatjuk. 

Vajon milyen lesz, mikor Nóri is meglátja a japán vasutakat élőben, a sok ital, étel automatát, a boltokba belépés élményét, stb....   Milyen lesz Evenek újra Narában s Kyotoban lennie, eljutnia helyekre, amiket már ismer s amiket nem....  Vajon eljutunk-e Onsenbe? 

Lesz-e épp földrengés megint és/vagy tájfun? 2014-ben két tájfunt s egy kisebb földrengést éltem át. Földrengés előrejelző alkalmazást letöltöttem. Ha megszólal, van 10 másodpercünk :-) 

De valahogy érzem, minden rendben lesz, úgy lesz, ahogy megérdemlik áldozatos munkájuk után, sok év verejtéke most meghozza gyümölcsét, Japán kapui kitárulnak előttük is, olyan szintre kapnak bebocsátást, ahová nem sokan. S ez ismét komoly energetikai hatás lesz az egész közösség számára, s a magyar reikisek számára is.  

Egy nagyon nehéz, nagyon fáradságos s veszélyes szakasza közös utunknak véget ér most a közösségben, s kezdődik egy nagyon izgalmas, de már sokkal nyugodtabb szakasz. 

Ezekre gondolok most. 

Fgy. 

Eljött az utunk ideje. Még mindig szoknom kell a gondolatot, hogy: valóban megyünk Japánba!!! Most, az elmúlt napokban tudok már végre igazán ráhangolódni, mert eddig végig dolgoztam és hajtós volt az elmúlt 4 hónap, de 3 napja szabin vagyok. Most, hogy az előkészületekkel foglalkozhatom, egyre inkább kezdem elhinni, hogy tényleg megyünk. Amikor megvettük a repülőjegyeket és lefoglaltuk a szállásokat, még olyan távolinak tűnt minden. És ehhez képest holnapután indulunk. Őszintén nagyon-nagyon várom. Minden részét igazából, nem csak a tanfolyamot. Nagyon kíváncsi vagyok Japánra, mint országra, a tájakra, az emberekre, a kultúrára, az ételekre. És hatalmas megtiszteltetés, hogy részt vehetek a tanfolyamon, amire megyünk. Nagy öröm van bennem, és nagyon lelkes vagyok. Végre láthatom Evelynt is 3 év után! Alig várom, hogy megölelgessem. Írunk majd onnan blogot mindannyian, úgyhogy most búcsúzom is, mert pakolok már az útra. Legközelebb Japánból jelentkezem majd. Juhé! :)

Nincs már sok hátra. Még bő egy hónap és újra együtt leszünk. Mégpedig Japánban. Egy kicsit még mindig hihetetlennek tűnik az egész, pedig már megvannak a repülőjegyeink, Gyuri talált előreláthatólag remek szálláshelyeket is és a tanfolyami jelentkezésünk is rendben van. De mégis... Annyi évig vártunk erre, s most úgy néz ki, tényleg ott lehetünk. S ami a legfontosabb, hogy együtt. 

Én 2008-ban már kijutottam egyszer Gyuri munkájának köszönhetően, de most megint más lesz majd, mert most nem ugyanazzal a társasággal megyünk, s Nóri is ott lesz most. Kíváncsi leszek majd, fog-e neki tetszeni az ország, főleg Narában az őzikék. Ő annyira odavaló közéjük, majd kell is róla csinálnom fotót az őzikékkel, el ne felejtsem... :) Gyuri összeállított egy jó kis programtervet is, meglátjuk majd mi jön össze belőle, de bárhogy is lesz, biztos jó lesz, mert együtt leszünk.

Egyébként a rákészülés egyik fele soha nem volt könnyű és most sem az. Sokan azt gondolják, hogy spirituális úton járni valami folyamatos lebegés vagy valami egyéb, szinte állandó euforikus érzés. Pedig mekkorát tévednek. Nagyon sok fájdalommal és lemondással is jár, de ezt csak kevesen látják. 

Az én 2016-os évem például igazából nagyon erősen a külső és belső küzdelmekről szól. S ez egészen addig így lesz, amíg nem leszünk ott Japánban, ezt is tudom. Hogy utána jön változás, azt érzem, de hogy milyen hamar, azt én még nem tudom. Nekem most olyan, mintha halmozottan kapnék minden negatívabb eseményt, reakciót, mindenfélét az élettől idén, mint egyébként. Fizikailag is, lelkileg is, mentálisan is....

Idén például már kétszer voltam beteg, előtte kb. 8-10 évig szinte semmi nem ért el. Nem voltam súlyosan beteg idén sem, egyik alkalommal pl. mandulagyulladással feküdtem, ez volt a legkomolyabb szerencsére, de ez utoljára az egyetem alatt fordult elő, s most olyan volt, mintha sokkal jobban letaglózott volna, mint eddig bármikor. Folyamatosan fáradt vagyok, teljesen mindegy mit csinálok, mit eszem, mit iszom, szinte csak aludnék egyfolytában. A tanulás is nehezebben megy (a külföldi élet miatt nyelveket tanulok, itt alapból négy nyelv ismerete szükséges ahhoz, hogy az ember önállóan is boldoguljon), mintha folyamatosan kába lennék, s egyik vizsga alkalmával nagyon komolyan le is blokkoltam, vagy fél óráig csak néztem a papírt és képtelen voltam írni bármit is. A vizsga végül meglett, de fogalmam nincs hogyan... 
És még volt pár furcsaság ebben az évben, de úgy néz ki, ez a várakozós időszak most ilyen. Ezen is át kell esni, nem feladni.

Történtek persze pozitívabb dolgok is azért ebben az évben. De nekem azt hiszem ez a legnagyobb csoda idénre, hogy Japánban ott lehetünk majd együtt. Ha nehezebb napok vannak, sok erőt ad erre gondolni. Sok nehézség van a hátunk mögött és biztos még vár is ránk sok. De egy nagyon fontos cél teljesülhet most, s ez a Közösségre is kihat majd biztosan. Jó erre is rágondolni, hogy sok emberen segíthet majd az energia, ha mi megálljuk a helyünket.

Várom egyébként, hogy új embereket is megismerhessek. Ez is biztos olyan izgalmas lesz. Olyan érdekes, hogy melyik kultúrából jövő ember milyen gondolatokat vagy dolgokat stb. részesít előnyben, s hogy ez aztán mégis hogyan oldódik fel egy-egy közös találkozás alkalmával, amikor mindenki kb. elfelejti honnan jött, ki volt előtte vagy mit csinál amúgy a hétköznapokon, s csak örül a pillanatnak a többiek jelenlétében. Ezt mindig olyan fantasztikus átélni. 
Én amúgy jelenleg egy tapasz bárban dolgozom, de ott is nem egyszer volt ilyen felszabadult hangulatban részem, annak ellenére, hogy ez egy munkahely. Szeretem a latin mentalitásnak ezt a felszabadultság részét. Jó ragadós... :) 

A fáradtság ellenére nagyon várom már ezt az utat. Valami új kezdődik megint, többünknek, s emiatt most nagy hálával és szeretettel gondolok mindenkire, aki közvetlenül vagy közvetve segített, hogy ez megtörténhessen, hogy eljuthassunk ide is, s köszönöm azoknak is, akik épp hogy hátráltatni próbáltak minket, s megmutatták nekünk az érem másik oldalát. A történet velük együtt kerek...