Megjöttem. Megint itt vagyok. 8 év telt el mióta először itt jártam. Akkor még nem gondoltam volna, hogy újra visszajutok.
Kicsit még minden zavaros. Október 8-a van vagy már 9-e? Bennem még 8-a, de a bolygó ezen részén már 9-e... Remélem hamar átáll a szervezetem. 8 óra a különbség az otthonhoz képest.
Fárasztó volt az utazás. Barcelonában szerencsére meg tudtam pihenni egy napra barátoknál, de onnan majdnem egy újabb teljes napot utaztam, hogy Japánig jussak. Voltak késések, némi technikai zavar, s borzasztó kényelmetlen nyomorgós repülés, de végülis a fene bánja. 3 éve nem láttam Gyurit és Nórit. Már alig várom, hogy együtt legyünk újra picit.
A reptérről egyedül megyek a szállásra. A szállásadó elmagyarázta korábban, hol kell leszállni, Gyuri és Nóri pedig lecsekkolták a járatokat. Vonatozás lesz, egy átszállással. A vízumintézéskor, vámellenőrzéskor minden rendben megy egyébként. A reptérről közvetlen járat visz a csomagfelvétel helyéhez, s amikor odaérünk, a csomagok már a szalagon pörögnek.
Megvan a csomag, irány vonatjegyet venni. Az útvonal pontosan az és a jegyár is korrektül az, mint amit a google ír. Azért van, hogy a modern technika néha imádnivaló :)
Mivel életemben először járok ezen a reptéren, s mivel több jegypénztárat is látok, egy információs pultnál megkérdezem, hova kell mennem, ha vonatjegyet akarok Sh.-ba. A japánok zöme most már beszél angolul. Ki jobban, ki kevésbé, de bárki, akit megszólítottam, beszélt valamilyen szinten. Aki meg nem, az elmutogat mindent. Nagyon segítőkészek. 2008-ban még úgy tapasztaltam, nem tudtak ennyien kommunikálni ezen a nyelven. Talán a 2020-as Olimpia miatt ez a változás? Nem tudom. De jó látni, érezni, hogy Japán szüntelenül fejlődik még mindig.
A helyiek segítségével végül megérkezem a szállásra. Gyuri és Nóri levelezett mindegyik szállásadóval, így egy kicsit izgulok, vajon velem hogyan értik majd meg magukat, de végülis minden rendben megy. M. san a kávézójában vár, s onnan kocsival visz a házáig. Ott egy fiatal fiú angolul készségesen elmagyarázza, hogy mit hol találok, tiszta ágyneműt kapunk még és aztán nekem irány a zuhany, majd egy pár órás alvás hagyományos japán tatamis szobában, míg a többiek megérkeznek.
Valahogy 19:30 körül betoppannak... Az idő mit sem fogott rajtuk. Nóri a nyakamban egy pillanat alatt (nincs nehéz dolga, még mindig Ő a magasabb :) ), s Gyurival is öleléssel fogadjuk egymást. Aztán irány vacsizni a tulaj kávézójába. Nagyon közvetlenül, nagy szeretettel fogadnak minket. Van élőzene és sokféle japán csemege, amelyeknek a nevét persze szinte azonnal el is felejtem, de ettől még nagyon finomak. Kapunk sakét is és igazi élőzene is van, autentikus japán dalokkal, no és a kedvünkért angol számokat is játszanak.
Közben kiderül, hogy pont ma van egy istenük tiszteletére ünnepség a városkában. Felvonulás, zenebona, örömködés. Mindenki boldog, mindenki nevet és ez persze ragadós. A fehér bőrű, kék szemű, magas Nóri különös csodálatot kelt a helyi ifjakban. Már a megérkezéskor invitálják bulizni, aztán valaki más egy - az ünnepségen használatos - nyakláncot tesz spontán a nyakába, majd ugyanez a valaki nyomtalanul eltűnik. Nóri vissza szeretné adni a nyakéket, de kiderül, neki szánták, megtarthatja.
S persze nem is Japán lenne, ha közben nem készülne sok-sok fotó is. A japánok is készítenek rólunk, mi is róluk. Jó érezni, hogy mindenki mennyire vidám és hogy őszintén az. Úgy látszik, az ünnep itt tényleg ünnep.
Az éjszaka viszont már nem ilyen mókás. Gyuri is, én is alig alszunk. Nekem az időeltolódás még érezhetően bezavar, megéhezem az éjszaka közepén, s akkor tudnék a legjobban aludni, amikor kelnünk kell már...
Hosszú nap lesz így a holnap vajon? ... :)
