Nincs már sok hátra. Még bő egy hónap és újra együtt leszünk. Mégpedig Japánban. Egy kicsit még mindig hihetetlennek tűnik az egész, pedig már megvannak a repülőjegyeink, Gyuri talált előreláthatólag remek szálláshelyeket is és a tanfolyami jelentkezésünk is rendben van. De mégis... Annyi évig vártunk erre, s most úgy néz ki, tényleg ott lehetünk. S ami a legfontosabb, hogy együtt.
Én 2008-ban már kijutottam egyszer Gyuri munkájának köszönhetően, de most megint más lesz majd, mert most nem ugyanazzal a társasággal megyünk, s Nóri is ott lesz most. Kíváncsi leszek majd, fog-e neki tetszeni az ország, főleg Narában az őzikék. Ő annyira odavaló közéjük, majd kell is róla csinálnom fotót az őzikékkel, el ne felejtsem... :) Gyuri összeállított egy jó kis programtervet is, meglátjuk majd mi jön össze belőle, de bárhogy is lesz, biztos jó lesz, mert együtt leszünk.
Egyébként a rákészülés egyik fele soha nem volt könnyű és most sem az. Sokan azt gondolják, hogy spirituális úton járni valami folyamatos lebegés vagy valami egyéb, szinte állandó euforikus érzés. Pedig mekkorát tévednek. Nagyon sok fájdalommal és lemondással is jár, de ezt csak kevesen látják.
Az én 2016-os évem például igazából nagyon erősen a külső és belső küzdelmekről szól. S ez egészen addig így lesz, amíg nem leszünk ott Japánban, ezt is tudom. Hogy utána jön változás, azt érzem, de hogy milyen hamar, azt én még nem tudom. Nekem most olyan, mintha halmozottan kapnék minden negatívabb eseményt, reakciót, mindenfélét az élettől idén, mint egyébként. Fizikailag is, lelkileg is, mentálisan is....
Idén például már kétszer voltam beteg, előtte kb. 8-10 évig szinte semmi nem ért el. Nem voltam súlyosan beteg idén sem, egyik alkalommal pl. mandulagyulladással feküdtem, ez volt a legkomolyabb szerencsére, de ez utoljára az egyetem alatt fordult elő, s most olyan volt, mintha sokkal jobban letaglózott volna, mint eddig bármikor. Folyamatosan fáradt vagyok, teljesen mindegy mit csinálok, mit eszem, mit iszom, szinte csak aludnék egyfolytában. A tanulás is nehezebben megy (a külföldi élet miatt nyelveket tanulok, itt alapból négy nyelv ismerete szükséges ahhoz, hogy az ember önállóan is boldoguljon), mintha folyamatosan kába lennék, s egyik vizsga alkalmával nagyon komolyan le is blokkoltam, vagy fél óráig csak néztem a papírt és képtelen voltam írni bármit is. A vizsga végül meglett, de fogalmam nincs hogyan...
És még volt pár furcsaság ebben az évben, de úgy néz ki, ez a várakozós időszak most ilyen. Ezen is át kell esni, nem feladni.
Történtek persze pozitívabb dolgok is azért ebben az évben. De nekem azt hiszem ez a legnagyobb csoda idénre, hogy Japánban ott lehetünk majd együtt. Ha nehezebb napok vannak, sok erőt ad erre gondolni. Sok nehézség van a hátunk mögött és biztos még vár is ránk sok. De egy nagyon fontos cél teljesülhet most, s ez a Közösségre is kihat majd biztosan. Jó erre is rágondolni, hogy sok emberen segíthet majd az energia, ha mi megálljuk a helyünket.
Várom egyébként, hogy új embereket is megismerhessek. Ez is biztos olyan izgalmas lesz. Olyan érdekes, hogy melyik kultúrából jövő ember milyen gondolatokat vagy dolgokat stb. részesít előnyben, s hogy ez aztán mégis hogyan oldódik fel egy-egy közös találkozás alkalmával, amikor mindenki kb. elfelejti honnan jött, ki volt előtte vagy mit csinál amúgy a hétköznapokon, s csak örül a pillanatnak a többiek jelenlétében. Ezt mindig olyan fantasztikus átélni.
Én amúgy jelenleg egy tapasz bárban dolgozom, de ott is nem egyszer volt ilyen felszabadult hangulatban részem, annak ellenére, hogy ez egy munkahely. Szeretem a latin mentalitásnak ezt a felszabadultság részét. Jó ragadós... :)
A fáradtság ellenére nagyon várom már ezt az utat. Valami új kezdődik megint, többünknek, s emiatt most nagy hálával és szeretettel gondolok mindenkire, aki közvetlenül vagy közvetve segített, hogy ez megtörténhessen, hogy eljuthassunk ide is, s köszönöm azoknak is, akik épp hogy hátráltatni próbáltak minket, s megmutatták nekünk az érem másik oldalát. A történet velük együtt kerek...
