Ma reggel időben, de nem túl korán kelünk, kilenckor indulunk a következő szállásra, Kyotóba.
Az út elég kalandos a bőröndökkel, mert nem mindenhol van mozgólépcső, így szemmel láthatóan többeket megvisel a súlyos kofferek fel-le cipelése. Engem is persze.
Végül azért csak ideérünk a hotelhez, de mert még korán van a becsekkoláshoz, csak a bőröndöket tesszük le és már megyünk is tovább várost nézni. Előtte azért, míg E. mindent elrendez a recepción még elszórakozunk a bejáratnál a vendégeket üdvözlő robothölggyel, aki ugyan kopasz, de fején aranyos kis virágdíszt visel, s kedvesen elkommunikál a hozzá közelítővel. Forgatja a fejét, pislog is, s a karjaival, törzsével is forog arrafelé, amerre a vendég áll. Ha kell, kezet is nyújt neki, s megszólal a japán mellett akár angolul, koreaiul és kínaiul is.
Tehát miután a csomagokat a hotelben hagytuk, nyakunkba vesszük a várost.
Először a Sanjūsangen-dō-hoz megyünk. A wiki szerint ez Japán leghosszabb faépülete, nevét a templom fő istenéről, Senjun Kannonról kapta (Ezer karú Kannon), s mindkét oldaláról 500-500 életnagyságú Kannon fogja közre, emellett még 28 őristenség és két shinto isten is található a szobrok között. Érdekes hely, s japán szokás szerint itt is csak mezítláb lehet végigmenni a termeken, illetve lehet imádkozni, adományokat felajánlani is.
Innen továbbmenve a Kiyomizu-dera Templom (= a tiszta víz temploma) következik. Míg az előző épület a Tendai buddhizmushoz kötődik, ez a templom a hosszó szektához (bár 1965 óta ettől a szektától függetlenül létezik már, önálló építményként). A wiki szerint régebbi, mint a város maga. Van egy nagy verandája, ami egy szakadék felé lóg ki. Most a teraszra ki lehet ugyan menni, de csak középen egy kis helyen, mert az oldalsó részeket restaurálják.
Itt lehet vásárolgatni is, aki szuvenírt szeretne, van két utca is, ami tele van üzletekkel. Én az egyik helyen néhány társunkkal megebédelek, majd találok egy bácsit, aki kézzel fest képeslapokat úgy, hogy meg kell neki mondani a szülinapot, s ez alapján készít egy virágot. Majd visszamegyek a csoporttal megbeszélt találkozóhelyre, készítünk egy fotót és megyünk is tovább.
Gion jön, a híres gésanegyed. Mondjuk gésát pont egy darabot sem látunk a fiúk legnagyobb bánatára :) , de nagyon érdekesek és hangulatosak ezek a kis utcák az éttermekkel, tradicionális fa épületekkel, mindenféle fényekkel. (Update: később Gyuritól megtudom, a gésák csak este 9, 10 óra körül jönnek itt elő. Hát ezért maradtunk le a velük való találkozásról, előbb jártunk arra.)
A mai séta végét a Nishiki piac jelenti. Eddigre a csapat is már eléggé ki van fáradva, inkább csak végigrohanunk itt, mert már mindenki elcsigázott, s menne haza. Látni azért sok érdekességet, no és fene nagy a tömeg persze még így este is. A többiekhez hasonlóan nekem is már eléggé fáj a lábam, s mivel bár sétálni szeretek, de nem vagyok nagyon rohanós, ez a nap engem is kimerít. De azért megérte, mert sok szépet láttunk, E. és J. kitettek magukért, amikor összeállították a két hetes programot (ebből én csak egy hetet töltök velük). A koncepció az volt, hogy lássanak minél többet, mert nem biztos, hogy mindenkinek lesz lehetősége még egyszer az életben visszajutni Japánba. Emiatt napi 20-25 km séta is be van tervezve akár, plusz mellé az utazások, tehát minden nap tömény, sok újdonsággal teli, s bár fárasztó, azért érdekes, izgalmas is.
Szerintem ma is jól alszik majd mindenki :)
