Az első nap valójában a második itt, csak az időeltolódás miatt az utazás olyan, mintha két napot vett volna igénybe, egyet még európai, egyet pedig japán idő szerint. Mégiscsak létezik időutazás :)
Ma nem tudok sokáig aludni, a jetlag kicsit bekavar még, hajnali háromkor fent vagyok. Igaz, tegnap japán idő szerint már este hatkor kidőltem, szóval mégiscsak aludtam azért kilenc órát.
Így ma megreggelizem egyszer a szobában, aztán majd később a többiekkel is. Van még némi maradék az útról és welcome ajándéknak kaptunk a hoteltől is kávét, kakaóstejet, teát és vizet is. Az ajándékok közül kiválasztom a kávét, mellé elfogy egy szendvics és már jól is vagyok pár óráig.
Ezt a pár órát az evésen kívül igyekszem felhasználni még arra, hogy lélekben felkészüljek a képzésre. Kezelem is magamat és a szívemben megjelenik újra a hála érzése. Igazából még mindig nagyon nehéz elhinni, hogy harmadszor is itt vagyok.
A második reggelinél újra találkozom romániai társainkkal. Kicsit mindenki álmosnak tűnik még, de lassan indulni kell, hogy biztosan odaérjünk a tanfolyamra. Nem illik a Sensei után érkezni, ezért a csoportunk vezetője nagyon ügyel rá, hogy a helyi protokollt amennyire csak egy külfölditől telik, betartsuk. Ő is már másodszor vesz részt a képzésen, az első alkalommal előttünk egy évvel jártak itt. Akkor volt róla szó, hátha tudunk együtt jönni, hisz ők is Gyuri több évig tartó áldozatos és megfeszített munkájának köszönhetik, hogy eljutottak ide, ahogyan mi is Nórival, de nekünk az anyagi rész nem jött még össze 2015-ben, így ők egyedül indultak útnak. Emlékszem, Gyuri mennyire boldog volt, hogy romániai társaink már akkor itt lehettek. Nagyon előttem van, ahogyan ragyogott az arca, amikor ezt mesélte :) Pedig ő dolgozott rengeteget ezért a kapcsolatért, de egy szemernyi irigység sem volt benne, hogy mégsem mi jöhetünk majd elsőként a képzésre úgy, hogy többen is vagyunk, hanem a román csapat lesz itt előbb. Sőt, csupa öröm volt, hogy E. és a többiek már meg tudták oldani, hogy itt lehessenek :)
Gyuri egyébként 2014-ben járt már itt tanfolyamon, de akkor egyedül tudott rész venni ezen, aminek főleg anyagi okai voltak. Ő akkor japán nyelven végezte a képzést, mi később angol tolmács segítségével.
Megettük hát a reggelit is, amihez számunkra tettek ki villát, kést is. Utána még gyorsan összeszedtük a holminkat és útnak indultunk.
E. nagyon jól tájékozódik térképről és anélkül is. Azonnal megtalálja a vonatokat, s mivel itt a késés nem igazán jellemző, illetve a vonatok is pár perces eltéréssel jönnek egymás után, nagyon gyorsan megérkezünk abba a városkába, ahol két éve is jártunk már. Még van egy kávéra is időnk valahol és a Senseinek szánt ajándékot is csomagolják már buzgó kezek.
Amikor odaérünk, a japánok fogadnak, akik már ismertek minket régebbről. Itt van a Sensei és felesége is, valamint a Sensei tolmácsa. A japán hölgy, aki ma a technikai részeket kezeli és gyakorlótársaink egy része is ismerős már két évvel ezelőttről nekem. A Sensei és segítői után üdvözlöm őket is. Egyikük kivételével mindenki emlékszik rám és mindenkin látszik, nagyon boldog, hogy újra eljutott ide.
Vannak számomra még ismeretlenek is, öten több kontinensről, s egy plusz tolmács hölgy is van, aki bár európai, úgy hallom, remekül beszél japánul és két brazil fiúnak közvetlenül fordítja japánról portugálra a Sensei tanításait, mert ők nem értenek angolul.
Tehát megint jó kis vegyes összetételű csapat, a világ minden tájáról.
A képzésről nem írhatok, de annyit elárulok, hogy a Sensei idős kora ellenére is friss szellemileg és a hangolások során azonnal érezni azt a letisztult, lágy energiát, amit mielőtt ide kijutottunk volna, még nem ismertem. Nagyon mélyen átjár ez az energia, megint itt a hála. Másra is hat, van, aki könnyezik, van, aki belül mosolyog. Tényleg csodálatos, s szavakkal kifejezhetetlen élmény.
Ebéd előtt az a kellemes meglepetés ér minket, hogy tolmácsunk közli, a Sensei felesége szeretettel meghív minket enni az épületben található étterembe. Hű, látni mindenki arcán, hogy erre bizony nem számított :)
Ebéd után pedig újabb meglepetésként zacskós leves és édességek várnak minket a teremben, amelyeket romániai társaink és tolmácsunk ajándékozott a csoportnak. Én kicsit előbb értem fel a terembe, mint a többiek, hasonló "hátsó szándékkal", hogy kitegyem a csoportnak szánt ajándékomat én is, így megint meg tudom figyelni a visszaszállingózó arcokon a meglepetés örömét.
A képzés délután ötkor ér véget, utána még csoportkép készítése következik a bejáratnál a Senseijel és a segítőkkel, s még mielőtt hazaindulunk, egy parkban E. és férje válaszolnak a romániai gyakorlók kérdéseire a mai nappal, illetve az esetleg nem értett gyakorlatokkal kapcsolatban.
Este fél hétkor újra itthon vagyunk. Van, aki éttermet keres, hogy vacsorázzon, hívnak engem is, de nekem még van maradék és ajándékot is szeretnék ma még csomagolni, mert máskor már nem lesz rá idő, ami megintcsak eltart egy ideig, így én ma ezzel töltöm az estét.
Este tízre mindennel megvagyok, s hullafáradtan, de boldogan térek nyugovóra.
