Ma volt a képzés 3., egyben záró napja, jó sok praxiselemet átvettünk, nagyon töltődtünk.
Még fogunk találkozni a többiekkel, lesz közös gyakorlás, s kiderült, szerveztek nekünk egy extra programot is, amire nem számítottunk, emiatt az új szállásunkról kell tennünk egy plusz utazást, de biztosan megéri majd.
Most már elárulhatjuk, hogy ezentúl Hiroshi Doi Sensei tanátadási vonalán vagyunk.
Doi Sensei Gendai Reiki mesteri képzést tartott, s más Mesterek is jelen voltak e napokban. A képzésen a tradicionális, eredeti gyakorlatokat is megismerhettük, s az elkövetkezendő napokon gyakorolni is fogjuk tudni őket másokkal közösen. A Sensei részletesen beszélt az eredeti szervezetről is mindvégig a képzés alatt, annak történetről, működéséről, hogy ha volt, amiben változtattak, az mikor történt és miért, s arról is, amit már tegnap említettem, hogy mennyire eredményesen gyógyítanak e szervezet Mesterei.
A Sensei nagyon őszintén beszél magáról is mindig. Elmondja például, mi az igazság vele és az eredeti szervezettel kapcsolatban. Saját szemünkkel láthattuk, hogy igaz, amit egyszer valahol nyilatkozott, hogy az Ő Gendai reiki képzésein, gyakorlásain ott vannak az eredeti szervezet Mesterei és tagjai is. Kölcsönös az átjárás.
A Tradíció miatt említem, mert ez nekem is fontos, s mert a Közösségben is alapvetően ennek helyreállításán dolgozunk évek óta: a képzés alatt a Sensei összehasonlítja a nyugati és a japán reikit. Ő maga is elmondja, e két rendszer különböző, nem megfeleltethetőek, más-más célkitűzéssel dolgoznak. Nyugaton a spirituális részre nem fektetnek hangsúlyt, a japán reikiben viszont ez a felső szint. Nyugaton van olyan iskola például, amely ezt más tradíciókból vett elemekkel igyekszik pótolni, de alapvetően a nyugati reiki és a japán reiki más. Két eltérő rendszer, más-más célokkal.
Szeretném megköszönni Gyurinak is, az Usui Szellemi Iskola Közösségnek is, s mindenkinek, aki a hosszú utat idáig akármilyen formában támogatta, hogy ez megvalósulhatott, hogy itt lehetünk, idáig eljuthattunk. Igazából én még mindig nem fogom fel teljesen az egészet. Szerintem majd később, amikor megint visszatér a mindennapi rutin, akkor mélyül el bennem ennek az egész útnak a jelentősége. Visszatekintve és a jelenben is, van ennek egy nagy öröm része, egy nagy fájdalom része, sok nehézség része, s egy nagyon nagy hála része. Végül azt hiszem, csak a hála marad majd...
Ma nagyjából ennyi történt. Nagyon sok és mégis végtelenül keveset tudok csak róla írni.
Mindent hálásan köszönök!
