Reggelre a tüdöm megint nagyon kivan, ma van a krizis ideje, s mivel ismétlés számomra, itthon maradok. Kell már pihenni, nagyon nagyon régen nem volt benne részem. Óránként szundikálok, felébredek s kezelem magam, lesem az órát, mert ott a helyem, mikor tanitványaim célba érnek, fotókat kivánok késziteni nekik emlékbe. Hogy ne aggódjanak, ezt nem mondtam nekik. Ma van a nagy napjuk, s bárhogy is, ott leszek. A netet itt hagyták nekem. Délben beszélünk, akkor se mondom, megyek. Eszek mint a farkas, ami jó jel, s elindulok, hogy fél háromra odaérjek. A célállomáson nagy fáradtság kap el, elbizonytalanodom, visszaforduljak-e onnan? Intuiciót kérek s kapom is, mehetek tovább. Leülök a helyszinen, nem akarom zavarni az előadást, hamarosan úgyis szünet lesz - ám egy japán mester szinte megérzi, ajtót nyit s behiv. Halkan beosonok, s 2 perc mulva szünet van. Doi szenszei nagyon aranyos, odajön hozzám, megkérdi rendben vagyok-e, mondom hogy megleszek, köszönöm. Még előadás van, pont a tradicionális rendszer teljes záró ismertetése, majd jön az oklevelek átadása, sikerül fotókat készitenem róluk, ahogy átveszik. Utána még meghivom a nagy nap alkalmából vacsorára Evet s Nórit, olasz tésztás étterembe, most még csak vizzel koccintunk. Már tegnap megkapták a behangolást az eredeti avatási eljárással.
Doi szenszeit megkérdeztem, mi a szaké neve, amit 2 éve ittunk - ám félreértette, s cirkalmas kanjikkal a saját nevét irta le. Ez akkor derült ki számunkra, mikor a szakéboltban mutattam, milyet szeretnék, mire mondta az eladó, nekik nincs de van itt egy nagyobb bolt, felhivta őket és megkérdezte, nekik van e doi hiroshi szakéjuk? Nem volt, gyorsan elmagyaráztam, félreértés történt.
A lányok találtak egy boltot, ahol nagyon sokféle étel kapható, s ott történt mindez.
